Europa Regalis II-wiki
Advertisement

Alapadatok[]

Főváros Milánó
Államforma köztársaság
Közigazgatás 3 tartomány (Genovai Köztársaság, Milánói Hercegség, Velencei Köztársaság), ezeken belül összesen 25 város
Hivatalos nyelvek latin, ligur, lombard, piemonti, velencei

a balkáni területeken az albán

Egyéb beszélt nyelvek emilián–romanyol, friuli, okcitán, provanszál, rétoromán

Velence–Genova zászlaja

Podesták[]

Regnálás időszaka Podesta neve
1081– Ariprando Visconti

Története[]

Észak-Itália legnagyobb része 962 óta a Német-római Birodalom részét képezte, kivételt a Velencei Köztársaság jelentett, ami 697 óta volt független városállam. A birodalmon belüli részek Itáliai Királyságként csatlakoztak ahhoz, I. Ottó német király ugyanis 961-ben, császárrá koronázása előtt lett itáliai királlyá, egyesítve ezzel Közép-Európa jelentős részét (az itáliai és a német tartományokhoz 1032-ben csatlakozott Burgundia). A terület ezen belül grófságokra és őrgrófságokra oszlott frank mintára.

Az uralkodó a következő száz évben ritkán tartózkodott olasz területeken, magukra hagyva az egyébként a birodalom legfejlettebb területeihez tartozó városokat. A hatalmi vákuumot a megerősödő városok, valamint a világi hatalomra törő vezető egyháziak (bíborosok, érsekek) igyekeztek betölteni. Végül a Száli-dinasztiához tartozó II. Konrád erősítette meg újra a császári hatalmat, 1037-ben kiadott Edictum de beneficiis regni Italici című ’alkotmánya’ segítségével, ami az észak-itáliai feudális kor kezdetének tekinthető, s fia, III. Henrik is megerősített.

Ezt követően egy rövid prosperáló korszak kezdődött, egészen 1054-ig, Európa egyik legsötétebb évéig. A pápai küldöttség és a konstantinápolyi pátriárka kölcsönös kiátkozása véglegesítette a kereszténység megosztottságát. A szkizma után Észak-Itália a pápa főségét elismerő nyugati katolicizmus mellett tett hitet. Az ugyanebben az évben kitört pestisjárvány Észak-Itáliát az európai átlagnál is súlyosabban érintette. A városok bezárkóztak, azonban a beszabaduló járvány így még nagyobb pusztítást végzett. Egyes területeken a lakosság fele is elpusztult néhány év alatt. A központi császári hatalom alig ért el a területre, grófok, őrgrófok, hercegek, püspökök, érsekek, pátriárka vetélkedtek a hatalomért, s a lecsökkent lakosság megnyeréséért. A két legjelentősebb városállam, a birodalmon belüli Genova, valamint a független Velence egymás nagy riválisaiként voltak kénytelenek felismerni, hogy a harmadára-felére zsugorodott európai lakosság távolsági kereskedelmi igényei alábbhagytak, a levantei kereskedelem lassan kezdett újraindulni, s a dél-itáliai államok is erősödő versenyt jelentettek. Ennek hatására az északi városállamok és hercegségek Domenico Contarini velencei dózse vezetésével tárgyalásokba kezdtek. Az egyezkedések évekig húzódtak, egyes államok, mint Firenze vagy Bologna ki is szálltak belőle, részben meglévő ellentétek miatt.

A tárgyaló felek végül megegyeztek abban, hogy a meggyengült Német-római Birodalom keretei között, de önálló államot hoznak létre. Az új állam neve Velence–Genovai Kettős Köztársaság lett, és a két kikötővárost és befolyási övezetüket foglalta magába. Az 1070-es évekre az egyesített állam megerősödött és Itália meghatározó államává vált. A prosperálás felkeltette a milánóiak figyelmét is, akik időközben saját hercegséget alapítottak. A helyi arisztokráciából a Visconti-család emelkedett ki és lettek Milánó hercegei. Bonifacio Visconti egyesítette a Milánó környéki területeket és az 1070-es években tárgyalásba kezdett a Kettős Köztársasággal. Végül 1080-ra megszületett az egyezség egy egységes észak-itáliai államról, nem kis részben a nyílt, normann befolyás alatt álló déli fenyegetésnek köszönhetően. Az új állam első vezetője, podestája Bonifacio Visconti fia, Ariprando Visconti lett.

Közigazgatás[]

Az új állam 3 tartományból, a Genovai Köztársaságból, a Milánói Hercegségből és a Velencei Köztársaságból áll, ezeken belül összesen 25 város található. A városok élén a duumvirek állnak, őket a helyi nemesség, valamint a kialakulóban lévő kereskedő és iparos céhek mesterei választják. A tartományok élén a helyi sajátosságoknak megfelelően más-más pozíciót betöltő személyek állnak.


A Velence–Genovai Kettős Köztársaság városai

Genova[]

Genova vezetője a konzul, akit eleinte egy évre választottak, később a városállam területi terjedésével (jelenleg 7 városból áll a genovai tartomány) ezt 10 évre növelték, belátva, hogy a nagyobb területi egységet egyszerűbb így kormányozni. A konzult a duumvirek és az arisztokrácia tagjai választják, életkori vagy származásbeli megkötés nélkül, az egyetlen feltétel, hogy férfi legyen. A jelenlegi konzul 1080 óta Guglielmo Embriaco (szül. 1040). Mivel Savoya területének felét birtokolja Genova, ezért a jelenlegi genovai konzul igényt tart a savoyai grófi címre.

Milánó[]

Milánó a köztársaságon belül megőrizte tartományi szinten hercegségi rangját, a herceget azonban választja a helyi arisztokrácia (bár – ellentétben a velencei dózséval – akár az előző herceg rokonát is megválaszthatják). A jelenlegi herceg, Ariprando Visconti 1075-ben választatott meg. A milánói tartomány jelenleg 9 városból áll.

Velence[]

Velence rendelkezik a legjelentősebb önálló állami múlttal a kettős köztársaság tartományai közül. Sajátosságait megőrizte, vezetője az élethosszig választott dózse. A Genovával való egyesüléshez vezető tárgyalásokat tető alá hozó Domenico Contarini 1071-ig volt Velence dózséja, amikor közel 3 évtizedes regnálást követően meghalt. Utódját temetésén a nép közfelkiáltással választotta meg, amibe a helyi elit is belement, így Domenico Selvo követte Contarinit. Selvo elkezdett Konstantinápoly felé közeledni és kalandorpolitikát folytatott, valamint jelentős csatát vesztett a normannok ellen, ezért 1084-ben elűzték. Utódjának a tanács, a consiglio soraiból Vitale Faliero Dodonit választotta dózsévá. Velence jelenleg összesen 9 város felett rendelkezik befolyással a tartományon belül.

A Velence–Genovai Kettős Köztársaság tartományi felosztása

Központi igazgatás[]

Jelentős tartományi önállóság mellett természetesen központi szervekkel is rendelkezik. A főváros Milánó lett 1081-től. Az állam élén a podesta áll, akit a duumvirek választanak. Jelenleg a milánói herceg, Ariprando Visconti tölti be a podesta tisztét. Podestát 5 évente választanak, a tanácsadó testületét a 3 havonta összeülő Signoria adta. A Signoriában minden város képviselteti magát, általában a duumvir, vagy valamely küldötte által. A külkapcsolatokban, hadügyekben és a teljes államot érintő kérdésekben a Signoria dönt, a Podesta pedig végrehajtja az intézkedéseket.

Hadszervezet[]

A sok évszázados különállás miatt eltérő hadszervezeti fejlődésen mentek át a tartományok. Genova és Velence esetében egyértelműen a tengerészetről, mint vezető ágról beszélhetünk, emellett Genova híressé vált számszeríjászairól, Milánónak pedig a gyalogosait rettegik messze földön. A tengeri, valamint északon a hegyvidéki környezet miatt a lovagi hadviselés kevéssé terjedt el.

Kitekintés[]

Mint korábban említésre került, a kezdeti tárgyalásokon résztvevő államok közül nem mindegyik lett végül a köztársaság tagja. Ferrarával, Bolognával, Firenzével, Pisával jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a Signoria küldöttei, különösen a délről érkező veszedelem hallatára. Emellett Korzika és Szardínia szigeteinek helyzete vitatott. Ezek ugyanis Genova területei voltak az 1060-as évekig, akkor azonban a pestisjárvány miatti izoláltságban elszakadtak az anyavárostól és saját önigazgatást épített ki egy oligarcharéteg – a nép elégedetlenségének dacára. A helyiektől már érkezett megkeresés a genovai konzul felé, hogy akár erővel is, de állítsák helyre a genovai uralmat a szigetek felett.

Nevesebb családok az egyes tartományokból[]

Genova: Canella, Doria, Embriaco, Grimaldi, Pallavicini, Spinola

Velence: Barbolano, Contarini, Cornaro, Dandolo, Flabanico, Giustiniani, Loredan, Mocenigo, Morosini, Orseolo, Selvo, Venier

Milánó: Della Torre, Visconti

Befolyásos személyek[]

  • Ariprando Visconti milánói herceg, a Velence–Genovai Kettős Köztársaság első podestája
  • Bonifacio Visconti milánói őrgróf, Ariprando Visconti apja
  • Guglielmo Embriaco genovai konzul
  • Vitale Faliero Dodoni velencei dózse
  • Saponario Johannes gradói pátriárka, bíboros
  • Napoleone della Torre hadvezér, korábbi a Milánói Hercegség, jelenleg az egész köztársaság legfőbb katonai vezetője. Az 1086-ban a nyugat-balkáni területek felmentésére indult sereg vezetője. Legfőbb használt fegyverneme a kard, de a számszeríjakhoz is kiválóan ért.
  • Carlo Tocco avlonai érsek, korábban avlonai püspök. Saponario Johannes a Nyugat-Balkán térítéséért is felelős érsekké tette meg, szervezetileg a gradói pátriárka alá tartozik. Carlo Tocco képviselte a pátriárkát és így az egész országot a trieri zsinaton.
Advertisement