Europa Regalis II-wiki
Advertisement

1077 óta a Velence–Genovai Kettős Köztársaságban lévő gradói patriarchátus pátriárkája.

A patriarchátusról[]

A gradói patriarchátus egyike a Róma fősége alatt megmaradt kevés patriarchátusnak. Az egyik legrégebbi egyházmegye, a római császárkori aquileiai patriarchátus egyenes folytatása, ugyanis az aquileiai pátriárkák menekültek a lagúnák közé Gradóba. Apestisjárvány alatt a patriarchátus megerősödött, Velence mellett Genova is elismerte vezető szerepét, majd az egyesülés után Milánó is. Így a mindenkori pátriárka az egész Észak-Itáliát magába foglaló főegyházmegye vezetője, egyben természetesen bíboros is.

Saponario Johannes élete[]

1022-ben született Gradóban, egy nemesi családba, akik szervesen kötődtek a patriarchátushoz, annak élelmiszert szállítottak. Johannes egyházi pályán indult el. A nagy pestisjárvány idején egy padovai parókián teljesített szolgálatot, ahol szervezte a hívek megnövekedett igényeinek megfelelően az újabb és újabb misék, körmenetek, temetésel mellett a járvány elleni védekezést, s a betegek ellátását is. 1070-től Marango Dominicus, majd 1074-től Cerbano Dominicus pátriárkák udvarába került, ahol adminisztratív és hitéleti feladatai mellett a tisztség betöltésének részleteit is elsajátította. Ezek után 1077-ben ő követte Cerbano Dominicust a gradói patriarchátus élén.

Pátriárkaként[]

Pátriárkaként igyekezett szorosabb kapcsolatot kiépíteni a dózsékkel, s a milánói tárgyalások is neki köszönhetőek részben, a milánói érseken keresztül hozta össze az őrgróf és a dózse első személyes megbeszélését. Liturgikus téren egyértelműen a latin mellett tett hitet, s igyekszik a keleti bizánci rítus maradványaitól megtisztítani főegyházmegyéjét. Véleménye szerint az egyháznak határozottabban fel kellene vállalnia világi ügyeket is. Így például keményebben küzdeni a pogány, hitetlen és eretnek tanok terjedése ellen. Johannes az egyetemes egyház egyik legfontosabb személyeként egyesek szerint akár pápa is lehet a közeljövőben, ha sikerül megfelelő számú távolabbi bíborost is megnyernie.

Advertisement