Europa Regalis II-wiki
Advertisement

Normann Róbert[]

Bb9scqqz3divapavoskl

Normann Róbert

Normann Róbert az ifjabbik. 1055-ben született Caenban. Vilmos második gyermeke. Testvérénél is jobb kardvÍvó hírében áll. Gyermekkorában állandóan katonásdit játszott amivel sokszor testvérei agyára ment illetve apjára többször hozta a frászt, veszélyes mutatványaival. Királyi ambiciói nem voltak sohasem, sokkal inkább közel áll hozzá a hadászat mint mindenféle államügyek intézése. Részt vett több csatában a skótok ellen, s vezette sikerre a normann seregeket. Egy elbeszélés szerint mikor a skótok bekerítették a normann sereget, az ő eszejárásának köszönhetően sikerült ebből szorult helyzetből kitörniük majd végül, ők maguk kerítették körbe a skótokat és kaszabolták le őket mint egy szálig, Többen állítólag az életükért könyörögtek, de ő senkit se kímélt. Innen ered a beceneve a "Könyörületlen" Róbert. Testvérével a királlyal jó viszonyt ápolnak, nem véletlenül kérte fel őt a király, hogy vezesse ő a hadi tanácsot.

Érdekli a múlt, így sokat olvasott, az egykoron Angliában állomásozó rómaiakról is. Csodálta a birodalmat, mely egykoron a Fekete-tengertől egészen Brittaniáig terjedt. Szeretne oly nagy hadvezérré válni mint egykoron Scipio, vagy Caesar. Célja az is, hogy London, ismét úgy virágozzék mint egykoron Londinium, Gyakran sétál el az egykori Londinum falai mellett és mindig elcsodálkozik azok méretein, még úgy is, hogy már jórésze leomlott, s régen elvesztette azt a ragyogást mely egy ma már letűnt kor, egykori helyi csodája volt. Fivérét arra kérte, ha lehetséges, majd építettesen olyan épületeket föl, mely ekoron a városban álltak. Szeretne részt venni az ország naggyá tételében is. De természetesen az utána következő generációkra is gondol, így ahogy ideje engedi részt vesz a katonák kiképzésében s kik kitűnek a harcmezőn tehetségükkel kiemeli onnan s elkezdi megtanítani a harcászat minden titkára.

Pajzs

Rengeteg fejlesztést szeretne végrehajtani, természetesen leginkább a hadászat területén, távlati célja annak ellenére, hogy a kardforgatáshoz ért igazán a hosszúíj kifejlesztése. Nincs oda annyira a hajózásért de tisztában van vele, hogy erős flotta nélkül egy szigetország nem létezhet. Szeretné azt a kiválló fegyelmet megszilárdítani a seregben melyek egykor a római légiókban jelen voltak. Nem véletlenül az a mottója, hogy "Hit, egység, fegyelem". Véleménye szerint e három nélkül egy sereg semmit sem ér. Mint egykoron Constantinus császár egy délutánon, ő maga is egy égi jelet látott egy keresztet mely alatt ez állt: “In hoc signo vinces!”. Azaz: „E jelben győzni fogsz!”, megparancsolta a katonáknak a táborban, hogy fessenek fel egy keresztet a pajzsukra így alakult ki eme szimbolum a gyalogság pajzsán s végül vált egységessé a seregben.

Felesége Parker Burgwenta kitől már született egy leánya Alfwen. Családjával ritkán találkozik hiszen vagy a harcmezőn, vagy a tanácsban, vagy épp a kiképzéseken vesz részt.


Advertisement