Europa Regalis II-wiki
Advertisement

Fátimida Kalifátus[]

Zászlója: fehér alapon a 3 nagy vallás szimbóluma, a félhold(muszlim), ötágú csillag(zsidó), és a kereszt(kereszténység)

Fátimida Kalifátus zászlaja.jpg




A Fátimida-dinasztia, (arabul الفاطميون, al-Fátimijjún, szó szerint fátimidák) síita uralkodóház, amely a Magreb, Egyiptom  különböző területei felett uralkodik. A fátimida szót különböző nyelvekben a kalifátus alattvalóira is alkalmazzák.

Az uralkodóház az Ifríkija néven ismert részéből eredt, de miután 969-ben elfoglalták Egyiptomot, birodalmuk centrumterületévé tettek és megalapították új fővárosukat, Kairót. Egyiptom megszerzése után a birodalom gyorsan fejlődött: hatalma csúcsán a kor leggazdagabb államalakulatai közé tartozott és magába foglalta Észak-Afrikát, Szicíliát, Afrika vörös-tengeri partvidékét és az Arab-félsziget nagy részét. Az uralkodócsalád és az elit a síita iszlám iszmáilita ágát vallotta. Történelmét vallásbéke jellemzi annak ellenére, hogy a síita uralkodóház szinte kizárólag szunnita muszlim többségű területeket uralt. Egyiptom szunnita és kopt keresztény lakossága a felé tanúsított tolerancia miatt gyorsan elfogadta a külföldről jött dinasztia hatalmát.

A dinasztia uralkodói a szunnita Abbászidák ellenében a kalifa és az imám címeket viselték és a síita dinasztiák közül egyedüliként képesek voltak megszerezni a vallási főhatalmat gyakorlatilag az egész iszlámban. Egyes kalifák még ennél is tovább mentek és magukat egyenesen mahdinak, azaz megváltónak nevezték.


A dinasztia felemelkedése[]

Feltételezések szerint a 9. század végén a síita iszmaelita mozgalomban tűntek fel Huzisztánban. A Fátimidák úgy tartották, hogy az uralkodójuk, a mindenkori imám a Próféta lányától, Fátimától származik, és hittek a rejtőzködő imámban (al-Mahdi), aki letaszítja majd a trónbitorló abbászida kalifát és megteremti a muszlimok egységét. A dinasztiát 909-ben alapította Abdullah al-Mahdi Billa, aki a Prófétától származtatta családját: Mohamed lányától Fátima az-Zahrától (illetve férjétől, a negyedik kalifától, egyben az első síita imámtól, Ali ibn Abi Tálibtól). Innen ered a dinasztia neve.

Mivel ezekért a tanokért a szunnita Abbászidák üldözték őket, és a szíriai Szalamíjjába menekültek, és ott térítettek. Ubaddialláh, a Fátimidák vezetője a monda szerint elküldte Abú-Abdalláh as Síi misszionáriust az ifríkijai Aglabida Birodalomba, aki a hegyi pásztorok és parasztok csapataival 909-ben megszállta Kairuánt, és letaszította az aglabida uralkodót a trónról. Ubaddialláh Abú-Abdalláh után Ifríkijába ment, és itt alapította meg a Fátimidák dinasztiáját 910-ben. Fővárosuk akkor még a Kairuán melletti al-Mahdíja volt. Abú-Abdalláh as Síi eltávolításával Ubaddialláh kalifának kiáltotta ki magát. Ekkor fordult elő először, hogy a kalifátusi egység megbomlott, és ellenkalifátus alakult az iszlám világban. Dinasztiájuk színének a fehéret választották, szemben az Abbászidák feketéjével.[1][2]

Abdullah al-Mahdi gyorsan kiterjesztette uralmát a középső Magrebre (a mai Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia). Tunézia területén új fővárost építtetett, Mahdiát.

A fátimidák 969-ben hódították meg Egyiptomot, ledöntve a trónról a rövid életű Ihsídida-dinasztiát. Új fővárost alapítottak al-Káhira néven (Kairó). A név jelentése „a Győzedelmes”, utalás a Mars bolygó megjelenésére. A dinasztia ezután lendületesen folytatta a terjeszkedést a Földközi-tenger térségében. A fátimida kalifa eredetileg a ketama berber törzsre támaszkodva alakította ki hatalmi centrumát, eredményes adópolitikával megtöltötte a kincstárat, ám szövetségeseit nem volt képes meggyőzni a síia eszméinek. A ketamák elégedetlenségét kihasználva a rivális háridzsita berber törzs, Abú Jazíd („a szamaras ember”) vezetésével a lázadók 943/944-ben már komoly fenyegetést jelentettek Iszmail al-Manszúr (946-953) kalifa kormányzására, ám 947-ben a kalifa csapatai úrrá lettek a felkelésen. Ez a győzelem megszilárdította a Fátimidák hatalmát és valójában ez tette lehetővé Algéria, Tunézia és Líbia meghódítását.

967-ben a Bizánci Birodalommal is kiegyeztek és a kelet-római császárral, Niképhoros Phokasszal békeszerződést írtak alá.

Al-Muizz kalifa (953–975) uralkodása alatt a szláv származású Dzsahuár csapatai 969-re eljutottak a Nílus völgyébe, ahol hamarosan kialakították a Fátimida Birodalom hatalmi központját. Dzsahuár Fusztát közelében új várost épített, és „A győzedelmes”-nek (al-Káhira =Kairó) nevezte el. 973-tól, amikor al-Muizz áthelyezte székhelyét Egyiptomba, ez lett a birodalom fővárosa. 970-ben Mekka és Medina elismerte a Fátimida fennhatóságot, és hatalmukat Jemenre is kiterjesztették. Ezt követően Abd al-Aziz kalifa (971–996) Észak-Mezopotámiáig hatolt be az Abbászidák területére. Dzsauhár még toleráns magatartást tanúsított a keresztényekkel, szunnitákkal és zsidókkal szemben, de Al-Hakim (996-1021) uralkodásával ez a magatartás megszűnt, mert ő üldözte a zsidókat és a keresztényeket is.

Fátimida Kalifátus legnagyobb földrajzi kiterjedésekor

Dénárok a Dátimida-korszakból

A Fátimidák berber segítőiket fokozatosan török, arameus és afrikai rabszolgákra cserélték, akiknek egyre nagyobb befolyásuk lett az udvaron belül. Az elpártolni igyekvő afrikai provinciák ellen két beduin törzset (Banú Hilál és Banú Szulejmán) küldték birodalmuk egységének helyreállítására. A beduinok véres bosszúhadjáratukban elüldözték földjükről a gazdálkodó parasztokat, tönkretették az öntözőberendezéseket. Ezzel utat nyitottak a sivatag terjeszkedésének, amely jelenleg is elválasztja a Magreb államokat a Nílus völgyétől.


Adminisztrációjukra a térség más államaitól eltérően az örökletes tisztviselői pozíciók elutasítása és a vallási tolerancia volt a jellemző. Az iszlámnak az uralkodóktól eltérő ágaihoz tartozók, mint a szunniták ugyanúgy hivatalhoz juthattak, mint a síiták, sőt keresztények és zsidók is kerülhettek magas állami hivatalokba. A kivétel ez alól "az őrült kalifa", al-Hákim bi-Amr Alláh uralkodása volt.


Hanyatlás és bukás[]

Közigazgatási apparátusukat nagy mértékben építették a nem muszlim hivatalnokokra. Ezt a hagyományt csak egyetlen uralkodójuk, al-Hakim (996–1021) szigorú törvényeivel törte meg, aki önmagát Isten eszméinek tökéletes megtestesítőjének tartotta. Ezt az eszmét két perzsa származású térítő, Hamza és ad-Darazi is támogatta, és hirdette, hogy al-Hakim Allah reinkarnációja. Ezekhez a tanokhoz egy dél-szíriai helyi nép is csatlakozott, akik duruzoknak (drúzok) nevezték magukat. Al-Hakimot valószínűleg a testőrsége gyilkolta meg, és hívei azóta is a visszatérésére várnak.

Fátimida Kalifátus a 11.században

Az 1040-es években Észak-Afrika kormányzói, a Zíridák kikiáltották függetlenségüket és áttértek az „ortodox” szunnita iszlám hitre. A szakítás vezetett a fátimidák feltüzelte Banú Hilál törzsek pusztító észak-afrikai inváziójához. al-Musztanszir kalifaként való elismerése képezte a Fátimidák uralmának zenitjét.


Az 1054. évben megtörtént Európában a Skyzma. IX. Leó pápa küldöttsége, a nyugati kereszténység nevében, kitagadta I. Mikhaél Kerullarioszt konstantinápolyi pátriárkát, aki viszonozta a gesztust, így a nyugati és a keleti kereszténység végleg kettészakadt. Belharcok következtek sok országban, azonban a legrosszabb még hátra volt. Európában kitört a pestis járvány, amely a népesség nagy részét halálba kényszerítette, és amely elért a Közel-Keletre és Afrikába is. Az európai történések hatására felkelések és belviszályok robbantak ki a Fátimida Kalifátusban, amelyet a gyengülő birodalom képtelen volt túlvészeli, és területeinek nagy részét elvesztette. Ezután eltelt néhány év, amíg a birodalom újra magához talált, és elindult újra a régi útján, a terjeszkedés filozófiáját követve.

A jelenlegi Fátimida Kalifátus határai:

-északon a Földközi-tenger határolja

-keleten a még a Fátimida Kalifátusnak megmaradt Jeruzsálem

-délen felfedezetlen

Határok

-nyugaton a Líbiai-sivatag és a Katarra-mélyföld

Gazdaság[]

Területén főként állattartás, és a Nílus-völgyében már a hagyományos mezőgazdaság folyik, ugyanis a folyam számtalan olyan lehetőséget megteremt, amelyet a fátimidák ki is aknáznak, a mezőgazdaság mellett az aranybányászat is jelentős.

Államforma[]

A Fátimida Kalifátus államformája az abszolút monarchia, az állam feje a kalifa, aki egyben a vallás vezetője is. Az uralkodó, Ab-Allah al-Karazi, aki már 30 éve uralmon van(1054-től-1084) szilárdan a kezében tartja a hatalmat és irányítja a vallásokat, ugyanakkor törekszik a Birodalom helyreállítására is és a muszlim világ újboli egyesítésére. Mivel a zsidó és keresztény világ nagy szent városa, Jeruzsálem a Fátimida Kalifátus fennhatósága alatt maradt, így ab-Allah al-Karazi visszatért újra az elődei által gyakorolt politikára, a szabad vallásgyakorlásra, és nem engedett teret a vallási kirekesztésnek.

Kultúra[]

Fátimida művészet alatt elsősorban a 10-11. században Észak-Afrika és a Közel-Kelet nagy részét uraló síita Fátimida-dinasztia idején készült műalkotások együttese értendő. Ezen területeken a kultúra és a tudomány a 10-11. században virágzott, a korabeli világ számos nagy tudósa dolgozott a Fátimidák fővárosában, Kairóban, mely alig néhány évtized alatt a világ egyik legnagyobb városává nőtte ki magát. Jelentős fátimida hatás mutatható ki a szicíliai és dél-itáliai művészetekben is.

A textilművesség rendkívül kifinomult volt, az előkelő, selyemmel bélelt taftruhákat aranyszálakkal hímezték. A dísztárgyak aprólékosan kifaragott fa vagy elefántcsont faragványok, vagy kisplasztikák voltak mitikus lények ábrázolásaival, de exportáltak is ivókürtöket egész Európába.

Különleges darabok voltak a sajátos technikával megmunkált hegyikristályból készült dísztárgyak, amikből ereklyetartók és serlegek, de sakkfigurák is készültek.

A textilművesség, lepel- és szőnyegszövés termékei nagy keresletnek örvendtek, a zarándokok révén az ismert világ számtalan helyére eljutottak. Ekkor alakult ki a keleti szőnyegek és textiláruk első gyártói központja, amely a kalifa ellenőrzése alatt álló kopt monopólium volt.

Griffmadár Fátimida ábrázolásban

Fsdfsdf.jpg


Advertisement