Europa Regalis II-wiki
Advertisement

Erdélyi Fejedelemség[]

Története[]

Az Erdélyi Fejedelemség Címere

A Vaza-féle lázadás[]

A Magyar Királyságban I. István halála óta nem volt rend. A 11. század közepére ez már elviselhetetlenné vált, majd ahogy ismeretes, Orseolo Péter uralma ellen szerveződött összeesküvések által, amelyeknek az erdélyi Gyula fiai, illetve Gellért püspök is szervezői voltak, Vazul fiai, András és Levente herceg, visszatértek az országba. Ezzel egyidőben, 1045-ben Békésben Vata vezetésével pogánylázadás robbant ki, amely az ország nyugati papok általi irányítása ellen irányult. András és Levente elé járulva Abaújváron a két herceg elfogadta a nép követeléseit, miszerint elűzhetik a nyugati papokat és szabadon élhetnek tovább, őseik vallását követve. Az év végére már a Dunáig foglalták el az országot Vazul fiai és Vata, szeptember 24-én pedig Gellért püspököt is kivégezték. Orseolo Péter nyugatra menekült azonban elfogták és megvakíttatták, így alkalmatlanná téve az uralkodásra. Levente halála által I. Andrást választották magyar királlyá.

András azonban nem tartotta be ígéretét, és folyamatosan szorította vissza a pogányságot, elárulva azokat, akik trónra segítették. Vata halála után a mozgalom egyre szétszórtabb lett, azonban teljesen sosem veszett oda. 1059-ben I. András a bizánciak ellen folytatott harcaiban szövetkezett a besenyőkkel, akik szintén a Birodalmat támadták, azonban a hadjáratuk sikertelen volt. A besenyőket a Tomaj nembeli Szelte vezette, kinek népét I. András behívta az országba. Ez azonban a vesztének bizonyult, hiszen a besenyők hamar szövetkeztek Vata fiaival, így Békés környékén újabb gócpont alakult ki, hol a szabad vallás iránti mozgalom megerősödött. Csak rontott az Árpádok helyzetén, hogy I. András öccsét, Bélát is hazahívta, dukátust ígérve neki. A magyar nemzetségfők azonban egyre inkább úgy érezték, hogy az Árpádok az egész országra tulajdonukként tekintenek, s nem mint vezérek irányítanak, hanem mint nyugati hűbérurak.

A németekkel való viaskodás miatt András tovább veszített a keleti nemzetségek támogatásából, ennek következtében a fiatal Csák nembeli Ugrin és Aba nembeli Péter nemzetségfők is csatlakoztak a Vata-fiak és a besenyő Szelte vezette szerveződéshez. A Csák és Aba nemzetségek erős szövetségéhez vezetett, hogy Ugrin elvette Péter húgát, Sárát, hiszen az Aba nemzetség Aba Sámuel király bukása után erősen meggyengült, s erős szövetségre volt szükségük. A németekkel való harc helyett a Jenő nemzetség inkább keleten harcolt volna, így az erdélyi területek is kicsúsztak a királyi hatalom alól, mikor a győztes háború ellenére se zsákmány, se adomány nem érkezett. A keleti országrész hát összefogott az uralkodó ellen, a király hatalma pedig nem ért el odáig, ereje pedig nem volt az uralkodónak, hogy harcoljon a nemzetségfők ellen.

1054-ben, a Nagy Egyházszakadás során eljött az idő a Vazul-fiak, a besenyő Szelte, a Csákok, Abák és Jenők szövetségének nyilvánosságra hozatalára. Felszólították a királyt, hogy országgyűlést hívjon össze, amelyet a nyomás hatására I. András meg is tett 1055-ben, Pusztaszeren. Az országgyűlésre a nemzetségfők hadsereggel érkeztek, a királynak pedig átadták követeléseiket, miszerint a nyugati papokat szabadon elűzhetik földjeikről, az egyháznak pedig adózniuk nem kell. I. András gondolkodási időt kért, majd az éj leple alatt elmenekült Pusztaszerről. Másnap a nemzetségfők háborút hirdettek a “gyáva, áruló, hitszegő Endre” ellen, a majd húsz évig tartó háború és hadakozás pedig kezdetét vette.

I. András eleinte gyorsan veszített területeket, és a kalocsai csatában augusztus 19-én vereséget is szenvedett, így az ország nyugati részeibe szorult vissza, azonban a pogánylázadás hírére nyugatról önkéntesek érkeztek szolgálatába, kik, mint I. István idején, földet és címeket reméltek győzelem esetén. Az egész Európát érő éhínség, káosz és járványok miatt a háború is lelassult, s csak kisebb összecsapások és fosztogatások jellemezték azt, 1065-re azonban I. András nagy sereget gyűjtött, hogy felszámolja a keleti nemzetségek függetlenségét. A Vazul-fiak, Abák és a besenyő Szelte úgy vélték, hogy a Dunán átkelve kell megütközni a királlyal, azonban 1065 június 25-én a sárosdi csatában a királyi hadak elsöprő győzelmet arattak a keleti hadak felett. A sárosdi csatában, Vazul fiai is odavesztek, valamint a besenyők vezére, Tomaj nembeli Szelte sem élte túl a csatát. A háború már veszni látszott, miután a király már Biharugráig vonult keletre. A Jenő nembeli Endre vezetése alatt újraszervezték a nemzetségek hadait, azonban a királyi hadak erőfölénye egyértelmű volt. Csák Ugrin elhagyta Erdélyt, rossz nyelvek szerint azért, hogy magát mentse a vesztes háborúban.

Az összecsapásra Battonyánál került sor, 1065 szeptember 13-án. Eleinte a királyi hadak álltak győzelemre, kihasználva a nyugati nehézlovasságot, s a csata már veszni látszott, amikor délről kürt hangja hallatszott; Csák Ugrin jelent meg a fiatal Terter nembeli Burzukkal. A Csák nemzetségfő nem menekült Erdélyből, hanem a kunokkal kötött szövetséget, s Burzuk pedig beleegyezett abba, hogy segít a magyaroknak harcukban. A kun seregekkel együtt a nemzetségek legyőzték a király hadait, András pedig a csatában vesztette életét, öccsével, Bélával együtt.

A battonyai csata után nem jött még el a béke; Salamon és Dávid ellen kellett hadakozniuk a nemzetségfőknek, az ifú Burzuk azonban kun hadaival kiegészülve kiűzték a királyiakat az országból. A Dunántúlt és a Nyugat-Felvidéket évekig dúlták Burzuk hadai, sorra nyerve a csatákat. Bakonysárkány mellett, 1070-ben, április 24-én végre sikerült az Árpádokat csatára kényszeríteni, amelyet meg is nyert Burzuk; a királyi hadak kimerültek voltak, s tudták már jól, hogy a háború elveszett. A csatában meghalt Aba nembeli Péter (így az északkeleti országrész Csák Ugrin kezében egyesült), újszülött gyermeke felett a gyámságot pedig Csák Ugrin vette át. András gyermekeit elfogták a csata után, megvakították és fülükbe forró ólmot öntettek, így Salamon és Dávid uralkodásra alkalmatlanná váltak. Fejüket megborotválták, és egy erdőelvei monostorba küldték őket, hogy istenüket követhessék utolsó napjaikig.

Térkép nemzetségfők.png

Eljött hát a béke; az Árpádok, kik elárulták saját népüket, elűzettek a trónról. Felmerült hát a kérdés, hogy ki vezesse az országot, s hamarosan országgyűlést hívtak össze Rakamaz mellett, hol az ország nemesei és a nemzetségfők augusztusban megválasztották Terter nembeli Burzukot fejedelemnek. A nemzetségfők az országgyűlésen rendezték viszonyaikat is, miszerint a besenyő Szelte fia, Tomaj nembeli Örkény kapta Békést, Csák Ugrinnak az Abák földjei lettek uradalma házassága jogán, Jenő nembeli Endre Erdélyben lett úr, s I. Burzuk fejedelem pedig a havasalföldi Kunországban uralkodik.

I. Burzuk fejedelemben nem csalódtak az urak; 1070-es megválasztása óta eltelt tizennégy évben országlása igazságos volt; a besenyők, magyar, székelyek és kunok békében élnek együtt, szabadon. A nemzetségfőket Burzuk nem háborgatja, rendszeresen kikéri tanácsukat, háború dolgaiban azonban egyérteműen ő vezeti a seregeket.

A Dunántúli Háború[]

Burzuk fejedelem tizennégy év béke után, 1084-ben elérkezettnek látta az időt, hogy visszafoglalják a Dunántúlt és a Felvidéket, majd hadat üzent Ausztriának. Sereget gyűjtött, majd elérte, hogy Bizánc támogassa a háborút, illetve húgát, Csengelét feleségül adta I. Zdravko Rakekhez, Horvátország királyához, aki ezért cserébe támogatta a háborút, s megköttetett a Medvevári Egyezmény. Csatára nem került sor, az osztrák herceg, miután a horvát és erdélyi csapatok bevonultak a Dunántúlra, megadta magát, és megköttetett a Fehérvári béke 1084 decemberében, amely szerint:


  • Ausztria átadja Erdélynek a Dunántúlt és a Felvidéket.
  • A beletepült németek saját vagyonukkal és marhájukkal együtt kitelepülhetnek az országból.
  • Ausztria hercege lemond az Árpádok bármilyen nemű örökségéről.
  • Erdélyben a katolikus papokat nem zargatják, azonban ők sem követelhetnek semmit a néptől, csak amit az önként ad nekik.

A Fehérvári Országgyűlés


A Fehérvári Országgyűlés[]

Burzuk Fejedelem, mivel már a szabadok és nemesek java is vele volt seregében, az osztrákokkal való békekötés után országgyűlést hívott össze Fehérvárra.

A német nemesek, kik az elmúlt években települtek be az országba, mikor András király földet ígért nekik szolgálatukért, már a magyarok érkezésének hírére elkezdte elhagyni az országot, s a katolikus klérus jelentős része is távozott, annak ellenére, hogy Burzuk fejedelem megtiltotta seregeinek a templomok felgyújtását és a papok bántalmazását. A parasztok azonban sok helyen egyszerűen besétáltak a templomi manorságokba és visszavették maguknak az évek alatt fizetett tizedet - néhol rossz nyelvek szerint még ennél többet is, azonban minden egyes fogott bíró megesküdött rá, hogy bizony nem így volt. Nem egy templom maradt üresen álló épület, amelyet a papjai, s az eddig büntetés terhe alatt látogató hívei is ott hagytak.

A nép Fehérvár mellett üdvrivalgás közepette fogadta Burzukot, aki, lovasai élén vonult be az országgyűlésre. Épp ideje volt annak, hogy a harminc éve belharc szaggatott ország ügyeit elintézzék, rendet teremtve, belső stabilitást, és a Fejedelemség nevét újra megismerjék a szomszédok. Az országgyűlésen kisebb viták támadtak, azonban sikerült rendezni a megyék kérdését, amely eléggé égető kérdés volt, hiszen Vajk nem fejezte be a közigazgatási reformjait, így még azt sem tudták, hogy hol vannak a megyék határai, emellett pedig még az országos méltóságokban is megegyeztek a nemesek.

A Fehérvári Országgyűlés főbb döntései:

Az Országos Főméltóságokról:[]
  • Kunországi Vajda (Szörény, Olt, Zsil, Torony, Bodza, Bralja, Foksány és Onyest megyék ispánja), ki Terter nembeli Burzuk, e tisztségében pedig a Kunok Ispánja
  • Erdélyi Vajda (Szatmár, Bihar, Kolozs, Gyula és Küküllő megyék ispánja), ki Jenő nembeli Ernye, e tisztségében pedig a Székelyek Ispánja
  • Temesi Bán (Békés, Szolnok, Csongrád, Bodrog, Temes, és Krassó megyék ispánja), ki Tomaj nembeli Örkény, e tisztségében pedig a Besenyők Ispánja
  • Zempléni Ispán (Árva, Hont, Ung, Nyír, Maros és Zemplén megyék ispánja), ki Aba nembeli Gyula, e tisztségében pedig Nádorispán
  • Nyitrai Ispán (Esztergom, Komárom, Pozsony, Bars és Nyitra megyék ispánja), ki Csák nembeli Ugrin, e tisztségében pedig Tárnokmester
  • Somogyi Ispán (Fejér, Tolna, Moson, Vas és Somogy megyék ispánja), ki Ákos nembeli Ernye, e tisztségében pedig Országbíró
Vajk Törvényeiről s az Örökösödésről[]

A Fehérvári országgyűlés rendelkezett arról, hogy Vajk egyes törvényeit egyszersmind eltörlik, különösképpen azokat, amelyek a Fejedelemség népeinek szabad hitét megbéklyózták, papokat tartatott el falvakkal, s kötelezővé tette a keresztény isten imádatát. A keresztények hitükben megmaradhatnak, azonban a Fehérvári Béke megerősíttetik, azaz az ország népét áttérni nem kényszeríthetik, se adót nem szedhetnek senkitől, javaikat saját földjeikről vagy adományokból szerezhetik. Emellett az országban idegen primogenitúrát is eltörlik, s a mindenkori Fejedelmet az országgyűlés választja majd. A Vajk által bevezetett ezüstdénárt, mint országos pénzérmét, az országgyűlés meghagyta.

A megyerendszer.

A Vármegyerendszer[]

A vármegye megmaradt, mint alapvető közigazgatási egység, az István-féle megyehatárok azonban a Rakamazi Országgyűlésen átrendeződtek.

A Fehérvári Országgyűlés további rendelkezéseket hozott, valamint egységesítette a területi alapú közigazgatást.

Az országot a főméltóságok vezetik, kik több megyét igazgatnak, és kiknek segítségére az általuk kinevezett megyésispánok állnak, kiknek bírói hatalmuk a csak várbirtokra vonatkozik, azonban a közigazgatási feladataik az egész megyére kiterjednek, s kik a megyei hadsereget vezérlik. Őket segítik továbbá a hadnagyok, kik a helyetteseik hadvezetésben, s a várnagyok, kik az uradalmi központok igazgatását segítik.

Fontos személyek[]

Terter nembeli I. Burzuk:[]

  • Rang: Fejedelem, Szörény, Olt, Zsil, Bodza, Torony, Brajla Foksány és Onyest Ispánja, a kunok vezére
  • Szül.: 1049 (35 éves)
  • Felesége: nincs
  • Gyerekei: nincs
  • Uradalmi központ: Krajóvár

Burzuk fejedelem apja a besenyők Magyarországra való költözése után foglalta el Havasalföldet. A honfoglalás nem volt békés; a helyi vlach lakosságot legtöbb helyen elkergették, helyükre jászokat és úzokat telepítettek, kik a kunok segédnépei voltak. Havasalföld birtokbavétele után (mit azóta már Kunországként ismerhet a világ), kisebb-nagyobb portyázásokból éltek, valamint a földművelés alapjait is elsajátították a nomád állattartás mellett. Burzuk 1049-ben született, így már csak Új-Kunországot ismeri, a régi hazát nem, itt azonban igazi harcossá nevelkedett, apja halála után még fiatal korában, 15 évesen meg is választották a kunok vezérének. Csák Ugrin megkeresésére 1065-ben, mindössze 16 évesen hadba vezette népét, ahol bizonyította fiatal kora ellenére rátermettségét, és vezetői képességeit a battonyai csatában. 1070 óta a széthullott Magyar Királyság helyett Erdélyi Fejedelem. Felesége még nincs, azonban hamarosan asszonyt kell választania; ám azonban még nem biztos, hogy a nemzetségfők leányai közül választ, hogy az ország stabilitását biztosítsa ezzel, vagy pedig külföldi kapcsolatokra akarna szert tenni. Burzuk leginkább egy ravasz farkashoz hasonló; igazi harcos, ám többet használja eszét, mint kardját.

Jenő nembeli II. “Szablyás” Endre:[]

  • Rang: Erdélyi Vajda, Bihar, Szatmár, Kolozs, Gyula és Küküllő Ispánja, a székelyek vezére,
  • Szül.: 1043 (41 éves)
  • Felesége: Kán nembeli Emese
  • Gyerekei: Endre (szül. 1064), Béla (szül. 1066), Aporka (szül. 1069)
  • Uradalmi központ: Kolozsvár

Apja, I. Endre is már a székelyek vezére volt, ami nem csoda, hiszen a Jenő nemzetség már a honfoglalás óta Erdélyben van. Az I. Andrással kapcsatos belharcok idején nőtt fel. Apja is egyre inkább a nemzetségfők mellé pártolt a királlyal szemben, hiszen a nyugati harcokban érdekeltek nem voltak, s zsákmányt sem szereztek, se semmilyen kárpótlást, míg keleten is nekik kellett védeni a határt. A pusztaszeri országgyűlésre a kis Endrét magával vitte az apja, így a belháború kitörésénél is jelen volt. Felnőve, apja halála után átvette örökségét és töretlenül vezette tovább a székelyeket. Egész életét szinte katonai táborokban töltötte; amióta járni tudott szablya lógott az oldalán, innen is kapta ragadványnevét. Erdély a fejedelemség földrajzi és gazdasági központja is, azonban Endre katonaember lévén nemigen foglalkozik az anyagiakkal, ezekkel feleségének unokatestvére, Ákos nembeli Ernye foglalkozik inkább, ki ugyanakkor az ő sógora is, Boglárkának férje. Köpcös, harsány ember, ki leginkább székelyei között szereti tölteni az időt. Két fia és egy lánya van; mindkét fiát katonának neveli, s apródként szolgálnak mellette.

Tomaj nembeli Örkény:[]

  • Rang: Szolnok, Békés, Csongrád, Bodrog, Temes, Krassó Ispánja, a besenyők vezére
  • Szül.: 1052 (32 éves)
  • Felesége: Ákos nembeli Ibolya
  • Gyerekei: Szelte (szül. 1069), Vajta (szül. 1073)
  • Uradalmi központ: Szeged

Örkény a besenyő vezérnek, Szeltének a fia, ki Magyarországra vezette népét, majd Vatával szoros szövetségbe lépett. A Vata-féle lázadás szellemi örökségét is apja, majd pedig Örkény vitték tovább, így jelenleg is az ősi szokások és hit védelmezői, Bizánc és Róma szellemi befolyásának fő ellenzői a család tagjai. Az 1065-ös sárosdi csatában apja, Szelte halála után vette át a nemzetség irányítását. Az ország közepén lévő területek felett úr, de jelenleg ez a nyugati határ is; így gyakran hangoztatta már a nyugati részek visszavételének jelentőségét, ebben természetesen jelentősége van annak is, hogy felesége az Ákos nemből való, sógora pedig Ákos nembeli Ernye, a dunántúli birtokairól a háború alatt elűzött úr. Örkény azonban nem egy megfontolatlan ember; Burzuk fejedelem egyik legokosabb tanácsosa. Ősi hite ellenére tisztán látja a politikai és diplomáciai helyzeteket, s legtöbbször racionális döntéseket hoz.

Csák nembeli Ugrin:[]

  • Rang: Pozsony, Nyitra, Bars, Komárom, Esztergom Ispánja, a magyarok vezére, Aba nembeli Gyula gyámja.
  • Szül.: 1024 (60 éves)
  • Felesége: Aba nembeli Sára
  • Gyerekei: Ugrin (szül. 1060), Csenge (szül. 1063), Baranka (szül. 1063), Szabolcs (szül. 1064)
  • Uradalmi központ: Trencsén

Az öreg Ugrin a magyarok egyik legősibb nemzetségéhez, a Csákokhoz tartozik. Északnyugati területeit a háború során elveszítette, azonban jelenleg az Aba nemzetség földjeit igazgatja, hiszen Gyula gyámja. Az öreg Csák nem titkolt célja, hogy “végre befejezzék” a belharcot, és a honfoglalás során megszerzett földeket mind visszaszerezzék. Sárától négy gyereke is született, kik mind tudtában vannak örökségükkel és feladatukkal. Ugrin öregkorára egy morcos, maximalista ember, ki idős kora ellenére hatalmas munkabírással rendelkezik. Fiai készen állnak fegyvert fogni bármikor apjuk parancsára, hogy visszavegyék ősi földjeiket. Az összes úr közül ő az, aki a leginkább szót tud érteni a nyugatiakkal és a görögökkel is, hiszen írni és olvasni is tud, valamint latinul, görögül és még szlávul is beszél.

Aba nembeli Gyula:[]

  • Rang: Árva, Ung, Hont, Nyír, Zemplén és Maros ispánja
  • Szül.: 1070 (14 éves)
  • Felesége: nincs
  • Gyerekei: nincs
  • Uradalmi központ: Sárospatak

Az Abák leendő vezére, születése óta Csák Ugrin neveli, kit apjaként szeret. A kis Gyula hamarosan felnőtt férfi lesz és átveszi az uralmat az Aba uradalmon, azonban erre még várnia kell.

Ákos nembeli Ernye:[]

  • Rang: Moson, Vas, Somogy, Fejér és Tolna Ispánja.
  • Szül.: 1049 (35 éves)
  • Felesége: Jenő nembeli Boglárka
  • Gyerekei: Taksony (szül. 1074)
  • Uradalmi központ: Kőszeg

Birtokairól a háború alatt elűzött úr, Kán nembeli Emese unokatestvére. A belháború alatt keletre menekült, hiszen az ország nyugati felét nem tudták visszafoglalni a nemzetségek seregei. Jelenleg Erdélyben tartózkodik családjával, hiszen felesége Jenő nembeli Boglárka, ki az erdélyi vajda testvére. Ernye okos ember, ki kiemelkedően ért a birtokainak igazgatásához, mely tehetségét jelenleg Endre vajda udvarában kamatoztatja.

Advertisement